Grafomán vagyok!

Újabb földrengéses élmények Chiléből!

Ezúttal tényleg erős utórengés volt Chilében. A szakértők már várták,
hiszen azt mondták hiába volt március 9-ig 268 utórengés ez kevés..
nagyobbnak kell lennie a február 27-i 8,8-as földrengés után. Az
utórengések többsége egyébként 4,5-6,3 között volt, amit itt csak
lightosnak neveznek.
A Richter skála szerinti értékek: 6,9,-es 6,7-es és 6,0-as (időpontok
helyi idő szerint:11:39, 11:55 és 12:06 az USGS, az amerikai földtani
intézet adatai szerint) ugyanis most három rengés is volt, hogy ne
unatkozzak!
A vicc az, hogy éppen eközben volt a az új elnök Sebastián Piñéra
beiktatási ceremóniája.
Éppen egyedül voltam a lakásban és anyámmal beszéltem a neten
keresztül, mikor éreztem, hogy nem csak úgy imbolyog a székem, nem úgy
ahogy szokott mostanság, hanem erősebben elkezdett remegni az asztal
és mozgott a szék. Kiabálok a mikrofonba.. „ok folytatjuk csak most
tényleg erősen rengünk chao.”
Most már nagyon ki voltam okosodva, bebújtam a kanapé mögé ahogy
tanították, valami magzat pózt is felpróbáltam venni, de eszembe
jutott, hogy a laptopomat mégiscsak magammal kéne vinni a búvóhelyre!
Ok laptop nálam és ismét elhelyezkedem, miközben himbálózom az
épülettel.. akkor csöng a telefonom, gyorsan kimásztam a mobilért a
chileim volt, tudni akarta mi újság, ő Santiagotol 40 km-re dolgozik,
ott is igen erős volt a rengés.. De már a hangjára megnyugodtam és
amúgy is csak már a virágok levelei mozognak...
Tehát minden rendben megúsztam..és mindezt egyedül! Azért átvillant az
agyamon, hogy hogy csak le kéne mennem a 17. Emeletről, hiszen
lehetnek utórengések.. De előtte még kivasaltam a nadrágom...meg
készítettem egy nyugtató kávét, hiszen az előzőhöz képest ez sokkal
rövidebb volt, és nem is olyan erős. Aztán mire befejeztem a vasalást
újra kezdődött a rengés! Hogy én mekkora hülye vagyok! Mért nem mentem
le korábban? Meg amúgy is.. honnan tudhattam volna, hogy jön a
következő.... ? Ismét a kanapé mögé bújtam, de most már nem hívott
- Idézett szöveg megjelenítése -
senki, megszakadtak a vonalak és a hátam mögött lévő tartó fal csak
úgy nyikorgott, eszembe jutott, hogy ki kellett volna nyitni a
bejárati ajtót, mert azt mondták, ha az eldeformálódóik akkor nem
bírok majd kimenni. Hogy lehet ennyi mindenre odafigyelni, amikor
vészhelyzet van! A kanapé mögül kukucskáltam ki, és figyeltem a nagy
virágom leveleit, mikor marad abba a mozgolódása. Végre megállt az
épület...de utána elkezdtem félni, mert mi van akkor ha elindulok a
17-ről és újra rengeni fogunk. Pont tegnap hallottam, hogy többen úgy
haltak meg az előző földrengésben, hogy rohangáltak a rengések alatt
és a lépcső, a vakolat vagy egyéb faldarabok utól érték őket az alsóbb
szinteken.
A rádióban éppen a cunami veszélyről beszélnek, de a szakértők ismét
felhívják a figyelmet, hogy erre kevés esély van, mert ahhoz nem
voltak erősek a rengés, és nem a tengeren történt, ami cunamit
idézhetne elő. A földrengés amely a szárazföldön következik be, csak
ún. „maremoto”-t vagyis szó szerint tengerrengést indukálhat, amelynél
szintén óriásiak a hullámok, de nem akkorák, mint a cunami esetében.
Ettől függetlenül délután 14 óráig fenntartják cunami kialakulásának a
lehetőségét.
Amúgy nem tudom elképzelni, hogy a chileiekbe hogy szorulhat ennyi
hidegvér, hogy lehetnek ennyire nyugodtak! Amikor elindultam lefelé,
akkor láttam, hogy az alsó szomszédban egy asztalos dolgozott a
bejárati ajtón, mely valószínűleg a február 27-i földrengésnél
deformálódott el, de a fickó abba sem hagyta a munkát..több lakásnak
nyitva volt az ajtaja, ahogy a nagy könyvben meg van írva, de az ott
lakók a híradót nézték és az új elnököt. A ház előtt viszonylag elég
sokan vártak, de semmi különös, sétáló emberek, autók ugyanúgy mint
bármelyik munkanap...mintha semmi sem történt volna, hiszen ez csak
majdnem akkor volt, mint Haitiben.
Már csak annyit, nekem azért már kezd elegem lenni a fölrengésekből,
utórengésekből, most már tényleg majdnem mindent jól csináltam.. és
nem szeretném tovább gyakorolni élesben az efféle szituációkat!

Grafogirl Március 11 13:05

UI: ha lenne hibám bocsi.. akkor irtam amikor lent varakoztam az epület előtt...

Még mindig rengünk Chilében- hülyeségek a sajtóban

Elképesztő hülyeségek jelennek meg a magyar Internetes híradásokban. Az MTI ír egy baromságot, miszerint újabb erős utórengés rázta meg Chilét és hivatkozik az Amerikai földtani intézetre (USGS), de általában se az időpont, se a helyszín, de még a Richter skála szerinti erősség sem stimmel. Ettől függetlenül ezután mindenütt ezt lehetett olvasni. Sőt pontosan közlik a chilei halálos áldozatok számát. Legutóbb én ezer körüli halottról és eltűntről számoltam be, hiszen az itteni tévé is ezt mondja. A szám állandóan változik, hiszen többen előkerültek az eltűntek közül vagy épp az azonosítás nem volt pontos, hiszen éjszaka történt a földrengés és pizsamában volt a legtöbb ember, igazolványok nélkül.

Egyébként a chileim úgy alszik az utórengések alatt, mintha a saját anyja ringatná az ágyát. Ő azt mondja, hogy 6-6,5 alatt nem érdemes izgulni, elég ha a másik oldalunkra fordulunk.

A tévében is éppen egy élő adás volt, amikor itt Santiagoban egy rövid idejű és erős rengést éreztem, ablakok mozogtak, az ágy szintén. A két műsorvezető a stúdióban kommentálta az eseményeket:

-“Nézd már hogy mozgunk a kamerában” – vigyorog, mintha tényleg ez valami jó poén lenne.

-“Huuu ez kicsit erős volt,” - mondja a másik- “ahh de volt már erősebb is. Hol is tartottunk? Nálatok mi a helyzet Macarena Concepciónban?”– folytatja, mintha semmi sem történt volna. Átkapcsolják az élő adást Concepciónba és egy kedves, vékony, vigyorgó leányzót mutatnak, a háttérben összedőlés előtt álló házak romjai.

-“Sziasztok! Itt is éreztünk most egy utórengést, most szaladt el két külföldi” – nevetve mutat néhány menekülő ember irányába-  "Hiába a külföldiek mindig pánikba esnek,  nem szokták még ezt meg. Megijednek egy gyengébb rengéstől." – mosolyog, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Visszatérve a médiára, mintha szándékosan rémisztgetni szeretnék a lakosságot, és ha éppen nincs semmi hír, az MTI ír egy újabb chilei utórengésről. Megjegyzem olyan, mintha egy vonaton ülnénk múlt szombat óta és napi 15-20 utórengés átlagosnak számít köztük több is 6 fölötti volt, de az átlag 4,5-5,5 közötti.

Egyébként mi lenne ha leellenőriznék az adatokat? Itt lenne a USGS intézet honlapja, amire rendszerint hivatkoznak, anélkül, hogy megnéznék. Sajnos a szombati és a vasárnapi erős utórengések már nincsenek rajta.

(itt USGS - Földtani intézet honlapja az utórengésekkel listájával).

Sőt időnként a cunami veszélyt is előszedik otthon és azt írják, hogy súlyos 5,9-es rengés volt cunami várható. Na már most, 5,9-es rengés az itt nem számít erősnek, továbbá cunami csak 8 fölötti rengés esetén alakulhat ki, akkor ha a tengerben volt a rengés. A szárazföldi földmozgás csak ún. “maremoto”-t idézhet elő, ami kb. tenger rengést jelent. A földrengés óriási hullámokat gerjeszt a tengerben is, de ez nem cunami.

Éppen a napokban hallgattam egy szakértőt, aki elmondta, hogy az a jó, ha minél több utórengés van, hiszen az egész földkéreg elmozdult és mivel nincs a helyén óriási energiák szabadulnak fel, ami vagy sok kisebb utórengés formájában történik,  mint épp nálunk, vagy egy újabb erős földrengés fog bekövetkezni.

Jó tudni, hogy örülhetek a sok utórengésnek. Minden esetre kis hátizsákban be vannak készítve a legfontosabbak, ha mégis erősödnének a rengések. Sőt most már azt is biztosan tudom, hol is kell kivárnom a rengés végét. Nem az ágyban, ahogy a múltkor és nem is az asztal alatt, mert az összeszakad! A kanapé és a fal közé kell bújni magzatpózban, ha leszakad valami akkor  az háromszöget alkot a kanapéval és a padlóval, az ütés így kisebb lesz. De mindezek előtt ki kell nyitni a bejárati ajtót mert az eldeformálódhat és nem bírunk majd kimenni.

Speciel a chileimnek van tapasztalata a földrengésekben, ennek ellenére a szombati nagy rengésnél csak ültünk az ágyban és néztünk, mint a moziban. Megjegyzem, az ajtónk tényleg deformált lett, de egy kis erőszakkal ki tudtuk nyitni..

Jaj meg egy: azt viszont csak itt ( http://neic.usgs.gov/neis/qed/)  lehet látni hogy az első két napban február 27-28-án nem kevesebb mint 150 utórengés volt... akinek van kedve számoljon utána...

Túléltem a Földrengést Chilében 2.

Avagy ha a nagy klasszikust szeretném idézni, „és mégis mozog a föld”...

Még mindig nem szüntek meg az utórengések. A földrengés után egy nap leforgása alatt csak Santiagóban 17 utórengést mértek, amelyek közül több is 5,6-6.2 között volt. Már kezdem megszokni, bár nem ritka hogy hallok valami nyikorgó hangot, rögtön rápillantok a nagy virágra, hogy annak a levelei éppen elkezdtek-e mozogni, vagy csak épp halucináltam az egészet. Vagy például fekszünk az ágyban és nézzük a tévét én határozottan érzem, kezdődik a mozgás:

-         Érzed te is? –kérdezem kissé ijedten.

-         Ahh nyugi csak a sarkam viszket, azt dörzsölöm az ágy széléhez...- válaszol a nyugodtan a chileim.

Megmondom őszintén, bár a nagy eseménynél nagyon bátor voltam, utána igencsak megijedtem, főleg amikor megtudtam, hogy voltam olyan szerencsés, hogy átéljek egy olyan erős földrengést, ami 50 éve nem volt az országban és a világranglistán is igencsak előkelő helyet foglal el. De hát honnan tudhattam volna, hogy a földrengések általában rövidek, konkrétan emlékszem A nagy Los Angeles-i földrengés című filmben, hogy hosszú percekig mutatják kire, hogy dől rá és micsoda. Épp ezért kis hátizsákba beleraktam a laptopom, egy-két meleg cuccot, vizet, és ami fontos lehet. Ja és ruhában feküdtem le aludni. Rohanni nem fogok továbbra sem, ha lenne ismét egy nagyobb mozgás, de erre képtelen is lennék, az utóbbi két napban annyiszor mászkáltam fel-le a 17.-ről, hogy egyszerűen izomlázam van, és úgy megyek, mint aki megsántult. Azért egy-egy utórengésnél a szívbaj kerülgetett, de remélhetőleg lassan már véget érnek.

Apropó rohanás! Állítólag egy dolgot nem szabad földengéskor, rohanni kifelé, mint az őrült, mert nincs az a gyorslábú sprinter, aki le tudna érni az akárhanyadik emeletről a földszintre 1-2 perc alatt és ott kikerülgeti majd az éppen lefelé száguldozó virágcserepeket, vagy ami éppen le akar esni. Másrészt a lift automatikusan megáll, szóval ez használhatatlan, a lépcső pedig rendszeresen imbolyogni kezd. Esetleg családi házból még lehet próbálkozni, de másféle épületből jobb, ha nem. Csak a külföldiek és a pánikolósok képesek ilyen butaságra. Egyébként itt az épületben is volt egy barazil fickó, aki amint elkezdődött a földmozgás kiugrott az ágyból otthagyta a chilei csaját, hagy féljen az egyedül és egy száll gatyában leszáguldott a 11.-ről a legnagyobb rengés idején, később a portás adott neki valami plédet, mert minden gyerek őt nézte, na meg amúgy is hidegek itt az éjszakák.

A másik véglet pl. a Chileim nővére, aki mint utóbb kiderült képes volt átaludni egy 8,5-ös földrengést, majd több óra múlva, amikor felébredt akkor látta, hogy bizony földrengés volt, de szerencsére ennek a mormotának semmi baja nem történt.

Nem is tudom valóban jobb-e a családi ház. A barátnőm arról számolt be, hogy kifutott a házából, de a föld annyira mozgott és olyan iszonyatos morajlást hallott imbolygott a háza és recsegett-ropogott minden. A saját hangját sem hallotta, ahogy a férjének kiabált. Lehet, hogy én akkor inkább himbilimbizek idefönt.

Bár délen valóban kritikus a helyzet, mert ott sajnos a tenger is tarolt, de beszéltünk a Chileim testvérével, ő az epicentrum közelében lakik. Azt mondta, hogy most már javul a helyzet, mert több ezer katona jelent meg, de az első 3 napban alig aludtak, mivel féltek a rabló bandáktól, de abba is biztos volt, hogy bárki belép a házba ő azonnal lőtt volna.

Bár biztos furcsa, hogy én ilyen könnyedebb beszámolókkal jelentkezem, de igen is örülnünk kell, hogy rengeteg ház, lakás megmaradt és bár sokan meghaltak, vagy eltűntek, de ez a szám még mindig ezer körüli, a földrengés pedig a lakosság 80%-at érintette, vagyis 13 millió embert! Igen, meghallhattunk volna, de jelenleg nagyobb esélye van annak, hogy Pest belvárosában valaki ráomlik egy régi ház fala vagy faldarabja, mint itt egy újabb nagyobb földrengésnek. Állítólag erre legalább 20 évet kell várni.

Ha kinézek az ablakomból, nyomát sem látni a szombati eseményeknek és az ismerősök is erről számolnak be. Óriási toronyházak, tiszta üvegből, érintetlenül vészelték át a rengést. A lakhatatlanná vált új házak kivitelezőit pedig tuti felelősségre vonják, a chilei építési norma szerint egy sem dőlhetett volna össze, vagy nem rongálódhatott volna meg csak kisebb mértékben.

Ha jól meggondoljuk, Haitiben 7-es erősségű rengés volt, itt pedig 8-8,8 közötti. Ha ez Európát érinti, egészen biztos elpusztít mindent.

Egyébként csak megjegyzem, hétfő már munkanap volt katasztrófa helyzet ide vagy oda.

Viszont egy dolgot nem értek. A magyar sajtóban sorra azt írják, hogy magyar nagykövetség nem tud magyar áldozatokról. Egyrészt Chilében nincs nagykövetség, csak Buenos Airesben tavaly megszüntették, másrészt csak tiszteletbeli konzulátus van. Többen regisztrálva vagyunk a nagykövetségen, de eddig egyikünket sem keresett senki, hogy élünk-e pedig speciel az én telefonom még működött is.

Grand Hyatt Hotel Santiago

Hotel Kennedy

A két hotel előtti tér ill. a környék

A fotók most készültek délután az erkélyemről :)

Túléltem. :) Földrengés Chilében

A földrengés epicentruma a dél-chilei Concepción közelében volt, amely kb. 600 km-re van Santago de Chilétől közel 600 ezer lakosa van. A Richter-skála szerint ott 8,8-as, nálunk Santiagoban 8,5-öst mértek, és azt mondják a mai volt a 7. legnagyobb földrengés a világon. Szinte hihetetlen, hogy az epicentrumtól ilyen távol alig volt különbség az értékek között. Santiagoban is 2,5 percen keresztül mozgott a föld, ez igen soknak számit, A 17. emeleten lakunk és úgy himbilimbizett az egész épület, mintha libikóka lenne, az ágy pedig úgy mozgott mint az Ördögűző című filmben a kiscsaj alatt, akit megszállt az ördög. Mintha egy szellemházba kerültem volna, hallottam, ahogy az új nagytükröm megadja magát a nagyszobában, a beépített szekrény ajtajai kinyíltak, kijött a porszívó, a bőrönd is utána gurult és potyogtak a könyvek is. A nagy állólámpa eldőlt a nappaliban, szerencsére az üveg asztalt épp előző éjjel toltam arrébb...A falak nyikorogtak és valami furcsa hullámzó ütemes mozgást éreztem magam alatt. A mi épületünknek ez volt a 3. nagyobb földrengése, és reménykedtünk, hogy ezúttal sem adja meg magát. A 2,5 perces dráma végen le kellett sétálnunk a földszintre, de mivel nekem ebben nincs nagy tapasztalatom, először meg átöltöztem és csak utána tipegtem le nagy komótosan....Már szinte  minden lakó lent ácsorgott pizsamában, gyerekkel, kutyával, macskával...Ahogy utólag megtudtam, a normál földrengés kb. 30 másodperces és a mi 30 éves épületünk, akár a szembe levő parkban is landolhatott volna. Úgy gondoltam, ilyen hosszú a "normál" földrengés, de az idő amúgy is szubjektív és nem mértem stopperrel... én csak ücsörögtem az ágyamban és vártam a végét...ahogy tanítottak....azt elfelejtettem, hogy valami biztosabb helyett kellett volna keresnem. Próbáltam kinézegetni az ablakon, de se villany se semmi csak néhány dudáló autó az éjszaka közepén... A gond az volt, hogy nem csak előre-hátra és oldalra mozgott az épület, hanem elkezdett rázkódni függőleges irányba is, fel-le, ez a legveszélyesebb és itt az emberek tudták, ha nem marad, abba ez a rázkódás úgy járunk, mint Haitiben. Egyébként az itteniek már várták a földrengést. Santiagoban 25 éve, Concepciónban pedig csaknem 50 éve nem volt jelentősebb földmozgás leszámítva a normál szeizmikus aktivitásokat, ami itt hétköznapi dolognak számit, ha éppen a kávéscsésze útnak indul az asztalon, vagy ha a virágnak önálló akarata lesz és mozogni kezd. Pont ezért engem is felkészítettek, hogy ha éppen komolyabb rengés lenne, ne ijedjek meg, mert ki fog lengeni az épület, pláne a miénk, ha már voltunk olyan okosak, hogy a 17-re költöztünk...

Még mindig vannak utórengések, de viszonylag hamar normalizálódott a helyzet reggel 8 körül már volt villanyunk és víz is, ekkor már föl mertük menni ismét a lakásba. Hírt kaptunk az egyik rokonunktól is, aki az epicentrumtól mindössze 100 km-re lakik, ő azt mondta, náluk akkora volt a rengés, hogy a kerti úszómedencéből az összes víz eltűnt, a földrengés lötykölte ki. Az összkép Santiagóban: meglepően jó állapotban vannak az épületek, sok helyen nyomát sem látni semmilyen földrengésnek, kivéve a régi és / vagy hibás épületeket, termeszétesen bizonyos kerületekben elég szomorú a látvány, és tényleg igaz a mondás, hogy a szegény embert még az ág is húzza. Főként közülük kerülnek ki azok, akik nem költözhetnek vissza a lakásukba.

Mivel Chile a földrengések szempontjából különösen veszélyeztetetnek mondható, ezért az épületek földrengés biztosak. Ennek köszönhető, hogy a nagy erősségű rengések ellenére sem következett be nagy mértékű pusztítás. Egyébkén Chiében mérték a valaha mért legnagyobb erősségű rengést is 1960-ban 9,5-öst Valdíviában, de akkor a 80 km-re lévő tenger is elérte a várost, ami számomra teljesen felfoghatatlan. Mindenesetre izgi volt ez a reggeli ágyrezgetés... De az biztos, hogy a következő földrengésnél már tényleg én is félni fogok...Az utórengések is elég ijesztőek és meglehetősen erősek. Egyébként az ismerősök igazi hősnek tartanak, hogy nem kaptam sokkot a rengésekkor és nem is rohantam ki azonnal a lakásból, no de kérem azért azt világosan tudtam még félálomban is, hogy csak úgy lefutni a 17.-ről aligha tudnék.

Grafogirl 2010 február 27.

itt a cikk az indexen is:)

http://index.hu/velemeny/olvir/2010/02/28/tuleltem_a_foldrengest_chileben/

A folytatásokkal több probléma is adódhat, egyrészt mindig igen nehéz elkezdeni, mert hosszú hallgatás után, talán sete-suta lehet az írás, másrészt lehet hogy senkit nem érdekel egy latin-amerikai szappanoperává duzzadt szerelmi történet... Ám nekem azt javasolták, hogy a legjobb, ha a közepébe vágok a történetnek, és ha nem is ott folytatom ahol abbahagytam, de legalább elkezdem...

A chilei Rodrigommal először kb. 3,6 hónapja váltottunk levelet, több mint 2 éve volt az első személyes találkozásunk, több mint egy évig éltünk távkapcsolatban, ami már önmagában is vicc, ha arra gondolok, hogy közel 15 ezer km-ről van szó. A Chile-Magyarország közötti ingázás miatt valahogy úgy adódott, hogy két évig kihagytam a nyarat. Pont akkor voltam Chilében, amikor tél volt, majd akkor utaztam haza hosszabb időre, amikor épp beköszöntött otthon az ősz, majd ismét akkor tudtam utazni, amikor Magyarországon megjött a tavasz, Chilében pedig elkezdődött az ősz. Ennek köszönhetően az átlagos színemnél is hókább voltam. Ja persze ilyenkor mindenki azt mondja, hogy mit nyafogok a 18-20 fokos chilei télben. Hát én olyan nulla fokos éjszakákra emlékszem, meg tartós 4-5 fokos kinti hőmérsékletre, persze néha kisütött a nap és akkor akár 16-18 fok is volt, de korán reggel gyakran láttam az ágyban a saját leheletem és ilyenkor rémülten kapcsoltam be a hősugárzót. Mivel itt központi fűtés nincs kérem, csak délen az Antarktiszhoz közel, de ott szinte egész évben használják!

Ha jó meggondolom talán köszönetet kéne mondanom az ex főnökömnek, aki kirúgott, és a hosszú pereskedés alatt volt időm arra, hogy utazgassak Dél-Amerika és Magyarország között. Megnézzem a Magellán-szorosnál fürcsiző pingvineket, eljuthassak Buenos Airesbe, ahol sikerült bevágnom egymagamban a konyhafőnök legnagyobb ámulatára 47 kg-os leányzókén 60 dkg sült marhahúst, amit ott bifé chorizonak hívnak és az egyetlen fűszer, amit használnak hozzá az a só és semmi más. Argentínában sikerült megállapítanom mindenki legnagyobb megdöbbenésére, hogy a tangó bár lehet, hogy igazán szenvedélyes, de egy fenemód depressziós tánc. A szenvedély sokszor annyira belül maradt, hogy nekem gyakran fel sem tűnt. Két meredt arcú ember szemlesütve, mosoly nélkül táncol, amitől szinte majdnem mindenki oda van, talán kivétel én és az argentin fiatalok, akik kezdik unni, hogy minden külföldi azt hiszi a hazájukban nincsen más csak marhahúst rágcsáló tangózó és focizó argentinok. Ok azért meg kell hagyni, hogy a tangó fesztiválon, amin jártam volt néhány igen figyelemreméltó előadás... Az argentin élményekhez kiegészítés: Maradona tényleg nagyon kicsi, legalábbis ha az életnagyságú szobra mellé álltam. Buenos Aires valóban hasonlít Budapestre, de rajtunk kívül senki sem tudja, hogy az Evita Peronról szóló filmet amúgy nálunk forgatták… én azért híreszteltem…

Jártam Uruguayban is, ahol végleg összekeveredtem mennyi a peso átváltása, mert pesot használnak: Argentínában, Chilében és Uruguayban is és még ki tudja hol.... Igen izgi volt az Andokot megugrani egy kis repülőgéppel Montevideoból repülve Santiago felé. Pont ezen az útvonalon utazott az uruguayi focicsapat is, akikről az „Életben maradtak” című igaz történeten alapuló film is szól. Egy uruguayi focicsapat lezuhant az Andokban, a túlélők utána hetekig a hullákat ették, hogy életben maradjanak. Életem legrémisztőbb repülése volt és fogalmam sincs, hogy maradhattak életben a focisták, mert mindenütt csak sziklákat, vulkánokat és havat látni... A nagyobb légörvényeknél valóban majd „beszartam”! Aztán más is, mert elkezdtük hangosan elemezni a sztorit a kis repcsiben.. Bár az én pasim szerint én tuti megennem az emberhúst, hiszen a csirkemájat is megeszem és pacalt is. Ugyanis Chilében nem esznek belsőségeket... hát de rossz nekik.. Ha meghallják a vesét, vagy a csirkemájat úgy fintorognak, mintha legalábbis valami végtermékről beszélnék. Mondjuk ez valahol furcsa, mert a májkrémet megeszik, amit „paté”-nak hívnak, de szerintük abban alig van máj... na persze..

Jön a folytatás!!

Eltüntem, nem is kicsit és nem is rövid időre! De sok-sok élménnyel hamarosan jön a folytatás!

Addig lehet találgatni, hogy mi is lett velem, a chileivel és az egész dél-amerikás kalanddal!!!! ;)

Állítólag, a külföldivel való párkapcsolat igencsak „tiszavirág életű" lehet, mégpedig a kommunikációs nehézségek miatt. Sőt ha mégis házasságra adjuk a fejünket, akkor bizony magányosak lehetünk, elszigeteltek vagy nagy valószínűséggel kiábrándulhatunk a kezdetben olyan titokzatos idegenből. Mindennek az okozója a kommunikáció, mert állítólag egy idegen nyelvet soha sem fogunk úgy megtanulni, mint a mi árnyalatokban bővelkedő magyar nyelvünket! Ami örök félreértésre, veszekedésre és szomorúságra adhat okot.

Egy erről szóló cikket épp a napokban olvastam és igencsak elgondolkodtam azon, miért pont a kommunikációval van gondja a szerzőnek? Személy szerint én igencsak nagyszámú párocskát tudnék felsorolni, akik ugyanazt az anyanyelvet beszélték és mégis szétreppentek a kezdetben a legnagyobb szerelemben turbékoló gerlicék. A legtöbbjüknek meggyőződésem szerint a kommunikáció volt a fő problémájuk.
Ám ha mi mégis úgy gondoljuk, hogy vállaljuk azt a fene nagy kockázatot és megpróbálkozunk legalább még egy idegen nyelv elsajátításával, majd elcsábulunk egy külföldi kísértésbe ejtő vészesen forró pillantásától, akkor magunkra vessünk! Belátom, nem a legegyszerűbb feladat, de nem teljesíthetetlen. Sőt, pont az eltérő anyanyelv ösztönözheti a párokat arra, hogy nekik igen is még jobban át kell beszélni mindent, nehogy félreértés történjen. Bár jól kijátszható aduként a: „jaj én tényleg nem úgy értettem" frázis, hozzá ártatlanul kikerekedő pillantás. De csak tényleg vészhelyzet esetén!
Másrészt remek humorforrás lehet a nyelvi bakik és félreértések, a jobb sztorik pedig bevonulhatnak a családi legendák közé.
Egy alkalommal a külföldi pasim anyától megkérdeztem, hogy „Pumával vagy puma nélkül kér-e a sört". A mami majdnem bepisilt a nevetéstől, mentségem csak az lehet, hogy éjjel 2 körül volt és állandóan teletöltötték a poharam mindenféle alkohollal és majdnem eltaláltam, mert eredetileg spanyolul a hab „espuma". Míg a pasim a nagynénémet akarta kedvesen köszönteni, büszkélkedve a néhány szavas magyar tudásával, vállon veregette és csak annyit mondott mosolyogva hogy: „ Szevasz bazmeg".
A legjobb, ha felkészítjük előre a családtagjainkat is a kulturális és kommunikációs zavarokra és főleg, hogy legyenek nyitottak. Nagynéném is csak „vállon veregetéssel" válaszolt a kedves köszöntésre és kérdőre vonta a többieket, hogy ki tanít ilyesmit ennek a szegény fiúnak.

Visszatérve arra a bizonyos cikkre. Tény, hogy igen árnyalt az anyanyelvünk, de nem szabad leértékelni más nemzetek nyelvét, máshol sem csak tőmondatokban beszélnek! Igen jó szintem meg lehet tanulni más nyelven vagy nyelveken, főleg kellő motivációval. A külföldiek pedig igen is imádják, amikor magyar közmondást, káromkodást fordítunk le nekik, vagy nyelvtörőt játszunk a hosszú magyar városnevekből pl. egy baráti összejövetelen. Ám csak úgy a hétköznapi életben is érzékletesebbé tehetjük mondandókat, a magyar nyelvet felhasználva, mint pl. „Tudod az ilyen típusú emberre azt mondjuk, hogy az anya fenekét is megizélné két forintért, csak nem teljesen ezekkel a szavakkal". És már tudja is, hogy egyrészt itt több obszcén szó hangozhat el az eredetiben és ez az illető egyáltalán nem szimpatikus mert igen sóher! És sose felejtsük el azt az előnyt, hogy párunkról pletyózhatunk, még akkor is, ha hallótávolságban van, bár az idő múlásával egyre veszélyesebb, legutóbb is megjegyezte az én külföldim, hogy „Miért mondtad a tesódnak, hogy nem tudtál aludni a horkolásomtól?" - Na ennyit a nyelvtudásról, sokszor elég ha érezd a másik mint mondhat, mire gondolhat, csak tanulj meg figyelni és olvass a tekintetéből....

Folyt. köv.

De hogyan lehet úgy szakítani, hogy abból tényleg ne kölcsönös gyűlölködés legyen? Főleg a hosszú kapcsolatok esetén áll fenn a veszély! Hogyan lehet úgy elköltözni, hogy ne vitázzunk a CD-ken, vagy ne vesszünk össze a könyveken, hanem továbbra is tudjunk egymásról!? Hogyan maradjon meg az a bizalmi kapcsolat, ami volt! Ez kérem az igazi próbatétel!
Talán akkor lehet sikeres az ilyen szakítás, ha tényleg megérti mindkét fél, hogy valami nincs rendben a kapcsolattal. Ha pár év együtt járás vagy együtt élés után, a párkapcsolat hasonlatos egy 40 éve együtt élő házaspár életviteléhez, akkor ott változtatni kell, vagy végleg lehúzni a rolót!
A szakértők azt mondják, ha már nincsenek közös célok, hiányzik az együttesen kigondolt jövőkép, az ilyen kapcsolat nem lesz sokáig életképes. A másik probléma, ha mindennek ellenére a párok együtt maradnak és a végén, elhidegülten élik le az életüket, pusztán a gyerekek érdekében, akik nem hülyék és látják, hogy a szülők nem felhőtlenül boldogok. Majd jönnek a „privát" kalandok, a szeretők és így ér véget egy olyan házasság, aminek el sem kellett volna kezdődni. Ám ma még sokan nem látják be, hogy pl. egy „barátsággá" átalakult kapcsolatot, nem fog feldobni a gyerekkérdés. Nem változik meg semmi, ha a közös élet megmentése érdekében kitaláljuk, hogy legyen gyerekünk.

No de maradjunk a témánál! Hogyan is lehet a szerelemből barátság? A válasz egyszerű! Időben kell váltani, nem kell megvárni, míg a kapcsolat tényleg úgy fut zátonyra, hogy kölcsönös gyűlölködés legyen belőle! Ha tényleg úgy érezzük, hogy az a bizonyos szikra végleg kialudt és hiába csinálunk bármit, mégsem leszünk boldogabbak, akkor itt az ideje, hogy leüljünk és kitaláljunk közösen, hogyan tovább. Ilyen esetben van esély a baráti kapcsolatra. Nehogy azt higgyük, hogy a párunk nem érzi nincs minden rendben. Ha korábban éjszakákat szeretkeztünk át, ma már csak éppen túlesünk rajta, vagy jobban szeretjük a közös römi parikat és beszélgetéseket. Fel kell tenni magunkban a kérdést, hogyan szeretjük a másikat, és milyen szinten. Ha csak úgy, mint a legjobb barátomat, vagy az unokatesómat, akkor tényleg kár gondolkodni! De az is igaz, hogy ez a dolog nem egyszerre szokott jelentkezni mind a két félnél! Általában az őszinteség és a jó kommunikáció segítenek. Gyakran ilyenkor derül ki, hogy bizony már a másik fél is gondolt arra: váltani kellene.
Tény, hogy vannak, akik alkalmasak arra, hogy barátok maradjanak egy kapcsolat után és vannak akik egyáltalán nem. Ez intelligencia kérdése, de mindig két emberen múlik.
Ha én szerettem valakit, akkor mint embert is szerettem: a humorát, a kedvességét, mert jó társaság volt. Ha végleg megszakítom vele a kapcsolatot és utálatos vagyok vele, elmondom mindenféle utolsó akárminek ahogy szokták a párok, az olyan, mintha meghazudtolnám a korábbi választásomat! Én szeretek tudni a volt pasijaimról, szeretem nyomon követni, hogyan alakul az életük és nyugodtan felhívhatnak, ha párkapcsolati problémájuk van, mert ki ne ismerné jobban őket, mint én, a volt kedves.
Valójában azok nem tudnak barátkozni a volt kedvessel, akik önzők és birtoklási vágyuk van. Akik nem tudják elviselni féltékenység nélkül, annak látványát, hogy az egykori szerető mással van, még akkor is, ha már rég kiszerettek belőle! Akik, dühösek a másikra, mert vége lett és még évek múlva is azon gondolkodnak, „hogyan kellett volna..." megmenteni a kapcsolatot és ki mit rontott el.

Ne feledjük el! Egy jó kapcsolathoz nem elég megtalálni a megfelelő partnert, a körülményeknek, az adott élethelyzetnek is tökéletesen passzolni kell! Hiába elemezzük, hogy ki, mikor és mit szúrt el, vagy mit kellett volna máshogy, ám a tényen ez semmit sem változtat! Vége lett! És ha már egyszer így alakult, ne gyűlöljük egymást!

Avagy miért nem kedvelem a párkapcsolatokról szóló könyveket...

Igen, nem kedvelem, sőt egyenes felháborítónak tartom a legtöbb férfi-nő témával foglalkozó könyvekben összehordott butaságokat. Tele vannak sztereotípiával, egyszerűsítésekkel, átgondolatlan filozofálgatásokkal. Bár tény, akik írnak erről a témáról, ahogy én is, szeretünk általánosításokba bocsátkozni. De mindennek van határa!

Egyáltalán nem arról van szó, hogy mindegyik ilyen jellegű könyv használhatatlan. Vannak igazi gyöngyszemek is. Ám óva intek mindenkit attól, hogy ennek alapján mondjon ítéletet a nőkről, avagy a férfiakról.

A nők ezekben az írásokban szószátyár némberekként jelennek meg. Akik állandóan pletyóznak, mindent megbeszélnek a barátnőkkel és folyamatosan a lelki életüket figyelik, elemeznek, analizálnak! Állandó téma a férj, a pasi, vagy az anyós! Másról aligha esik szó. A nők nem bírnak tájékozódni az utcán, nem ismerik a térképet és szinte sosem tudnak megszerelni semmit sem a lakásban, az a teremetés koronájának a feladata. Minden egyes nő kivétel nélkül kommunikatív, csendes típus nincs is! Náluk a romantika a legfontosabb és sokkal többre értékelnek egy hangulatos vacsorát, mint akármi mást. Sőt képtelenek előjáték nélkül eljutni a csúcsra. Életük nagy küzdelme az orgazmus is a frigiditás kettőségében zajlik. Ja és nem beszélve a fogyókúráról, szinte nem is létezik nő e nélkül!

A férfiak esetében sem jobb a helyzet. Szinte valamennyi könyv kitér az érzéketlenségükre, a távirányítóval való intim kapcsolatukra. A pasik az ilyen könyvekben rendszerint csak a szexre gondolnak, romantika nélkül, na és persze az előjáték lespórolása mindig téma és persze az intim együttlét után nagyjából 2 perccel már horkolnak is. A párkapcsolatról szóló könyvekben az erősebbik nem hallgatag, nem beszél a lelki életéről, ellenben szinte mindig nőcsábászokként jelennek meg, akiknek sose mutassunk be csinos barátnőt, mert egészen biztos szemet vet rá a galád férfi! Ráadásul kivétel nélkül anyakomplexussal küzd minden pasi. Olyan primitív lények, akik szeretik a sört és böfögnek a vacsora után. Náluk a romantikus este egy focimeccs a haverokkal.

Mintha nem létezne romantikus, lelkizős férfi, vagy aki nagyobb pletykagép, mint a párja?! Mintha minden pasinak kötelező lenne szeretnie a sportot és főként a focit! Elképzelhetetlen, hogy vannak olyan nők, akik ismerik a térképet, akik jó vezetnek és utálnak műkörmökről diskurálni? Mintha nem hallottunk volna olyan csajról, akiknek az a hobbija, hogy lenyúlja a más pasiját? Mintha egy nő sosem lehetne nimfomán, szexmániás? Vagy olyan csaj, aki bármelyik férfit lekörözi az ivásban.
Miért írnak mindig az ilyen könyvek olyan típusokról, akik valójában nem is léteznek, bár mindenkiben megtalálható valami kis igazság? Az általánosítás, a sztereotípiákban való gondolkodás jó dolog, leegyszerűsíti az életet, és segít eligazodni a világban. Ám veszélyes is, mert azt sugallja, aki eltér ettől az ún. „átlagtól", az defektes, és nem teljesen normális. Pedig pont ettől színes a világunk, hogy vannak férfias nők, nőies férfiak, heterók és melegek, transzfesztiták, szívdöglesztő machók és romantikus nőszemélyek!

Talán tényleg nemzeti sajátosság, hogy honfitársainknak mindenről és mindenkiről megvan a véleménye? Valóban igazi kritikusok vagyunk? Vagy ez valami más?
Már fél információkból ítélet tudunk alkotni és kétséget kizárólag tanácsot is adunk mindenkinek, vagy csak egyszerűen kritizálunk. Kiokítjuk a barátainkat kinek mit is kéne kezdeni az életével, milyen a megfelelő pár a számára és miért nem jó a jelenlegi. Javaslatot teszünk a munkahely változtatásra, sőt a munkakeresésre is. Letoljuk és megvetjük azt az embert, aki nem dolgozik, bár a valódi okokra sosem vagyunk kíváncsiak! Ja és a betegség nem ok, a legtöbb ember amúgy is szimulál és/vagy lefizeti az orvost!
Az adókerülőket istenítsük, és mindenkinek van erre vonatkozó tapasztalata és javaslata. Legendák szólnak a sosem fizetett adókról, a hajléktalannak eladott cégekről, amivel jól meg lehetett fejni az államot! Az ilyen emberek már-már Robin Hoodként jelennek meg! Sőt sokak szerint az egyetlen jövedelmet hozó értelmiségi tevékenység csakis az adócsalás lehet! Attól függetlenül, hogy ennek a hátrányaira csak nagyon kevesen gondolnak és csak az utóbbi években.
A tudományunk nem áll meg itt! Még az egészségügyi problémák terén is okosabbak vagyunk, mint az orvos, aki szinte sosem dolgozik semmit, csak félrekezeli a betegeket és beszedi a hálapénzt!
Nem beszélve a gyerekeink neveltetéséről, hiszen kivétel nélkül csakis idióta tanárok tanítják őket, akik a gyerekeknek nem a javát akarják, hanem csakis a kárát és persze egyik pedagógus sem ért semmihez!
Ha netán valakinek jól megy a sora, azt minden esetben kritizálni kell, mert ő sem különb, mint mi. Sőt ha nőről van szó, akkor kifeküdte a pozícióját, vagy jól ment férjhez csakis innen lehet a pénze. Ha fickóról van szó, lefizetett mindenkit vagy „benősült a vagyonba"! De semmiképpen sem a tehetségének köszönheti, amit elért, legfeljebb szerencsés volt!
Egyébként hibát mindenhol és mindenben lehet találni! Ha egy nőnek csodás a párkapcsolata, többen tudni vélik, hogy ez csak a látszat, a pasija otthon egy bunkó, sőt100%, hogy a fickó minden nővel kikezd, mert egy ilyen jó pasi, nem horgonyozik le egy „efféle" csajnál!
Ha valaki híres énekes, akkor a legalább az ország fele állítja azt, hogy semmi hangja nincs! Ha valaki írt egy sikeres könyvet, amelyet rengetegen vásároltak meg és olvastak el, a kritikusok tudni vélik, hogy azért ez nem igazi irodalmi mű, sőt egyszerű vacak ponyva. A legtöbb magyar szerint a világhírű filmeseink jelentős része nézhetetlen „szart" alkotott!
A sort tovább folytathatnánk, de valahogy sehogy sem tudunk örülni, amikor valaki sikeres, ám sokkal jobban otthon vagyunk a könyöklésben és a gáncsoskodásban! Mindig mindenben hibát kell találni, és muszáj irigykedve tekinteni a másikra!
Gyakorlatilag a magyar társadalom két részre osztható! Egy minimális szerencsés rétegre, és az őket kritizáló, irigylő többségre! Ám ez a többség nem egységes, mert egymást is utálják!
Ha mindent összevetünk, rá kell jönnünk, hogy ez nem is irigység, és nem is kritikus gondolkodás! Egyszerű nemzeti kisebbségi komplexus!
Bár a témát sarkítottan közelítettem meg, ám el lehet gondolkodni rajta, hogy a kisebbségi komplexus, ami egy jó adag depresszív hangulattal is elegyedik, talán mindezek együttesen okozhatják azt, hogy még mindig igen kiemelkedő helyen vagyunk világviszonylatban az öngyilkossági statisztikákban!